József Attila Kórus
(programok)

 Ennek a kórusnak nemcsak története, hanem történelme is van, hiszen már 1919-ben működött
 mint Ének-zene Egylet.

 Sikerekben gazdag, eredményes tevékenységüknek a második világháború vetett véget. 1962-ben
 alakult Kulacs Béla tanár úr vezetésével az azóta is megszakítás nélkül heti 2*2 órában próbáló,
 működő József Attila Kórusunk. Kulacs karnagy urat 2002-ben Bárdos Józsefné Babi tanárnő-
 tanár út volt tanítványa és kollégája!- váltotta fel a kórus élén. Az emberi világot ezer szállal át-
 szövő zene, dal művelőinek, közvetítőinek énekeseinek nem szegte kedvét a váltás.

 Kodály szavaival vallják: " az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is".

 Mottójuk: " Kétszer imádkozik, aki énekel" (Szent Ágoston)

 A dal bűvös kulcs, mely kinyitja emlékezetünk kamráit, ide hozza nekünk ugyancsak szívből
 éneklő dalos barátainkat az ország bármely részéről és határainkon túlról is.